fbpx
pécsi kávépörkölő csapat

Susztert a cipőjéről

Avagy pörkölő interjúsorozatunk folytatódik 2.0. 

Cracker Jack 

Az elmúlt napok egyikén úgy döntöttünk, hogy felvesszük a kapcsolatot régen látott barátainkkal és meghívjuk őket egy teljesen személytelen, online beszélgetésre. 

Ennek a beszélgetésnek nem csak az volt a célja, hogy végre tudjunk valami cikket írni a blogunkra, és jó helyre kerüljünk a google keresési listáján, hanem tényleg hiányoztak már nekünk. Szerettünk volna megtudni néhány kulisszatitkot és elindítani a specialty kávézók iránt érdeklődők bulvár lapját, Roasters Magazinos kiadásban. 

Kik is ők? Aki nem ismerné a Cracker Jack-et, ”ők” egy házaspár Léna és Peti, akik mellett az operatív teendőket Bazsi és Réka látják el, így együtt most már jó ideje ismert nevek a specialty kávézás hazai mezőnyében. Nem első sorban pedig a bérelhető kávégépeink high end elemózsiájának egyik utánpótlói. Bazsi több, mint tíz éve ezen a vonalon mozog, volt egyszerűbb barista, de kávézót is vezetett. Bécsben ismerkedett meg a pörkölés világával és rögtön magával ragadta. Réka hasonló háttérből jön, Bazsival többször találkoztak már korábban is munkák során, és most újra együtt dolgoznak. Magyarul nem idegenek nekik az olyan eszközök, mint egy örlő, vagy kávégép. Bazsi pörköl, Réka csinál minden mást is. Jó ez így nem igaz…szépen megosztják a munkát. 

Jack-éknél a reggeli érkezéssel a kávégép azonnal bekapcsol. Egy karos gépen engedik le a gyönyörű koffeint, kapásból kettő duplapresszót a nem messze lomizott csészékbe. Ugyanis elmondták, hogy Pécsett fantasztikus lomizós helyek vannak. Na de vissza a kávéhoz! Napközben még esetleg egy filter lecsúszik, ebéd után még talán egy shot, mármint kávé… Elmondásuk szerint náluk lehet a legrosszabb kávékat is inni, de ezeket a rohanós kávékat megtartják maguknak, amúgy ez azért van, mert néha fontosabb a koffein, mint hogy rendesen beállítsák a dolgokat az adott fajtához amit az őrlőbe dobtak. 

duplapresszó a pörkölőben

Náluk a pöribe cukor nincs, tej is alig akad. Véleményük szerint aki esetleg odajön kóstolni, bíznia kell bennük, hogy a legjobbat  akarják a kóstolónak, és azt szeretnék, hogy tényleg érezzék az ízeit a kisüzemi pörkölésű kávéjuknak. Ugyanakkor nem értenek egyet azzal, ha az ilyen nézeteket erőszakosan tolják egyesek, akármennyire amúgy tisztelik ezt a fajta hozzáállást. Lassú víz partot mos elven szeretik edukálni az embereket arra, hogyan élvezzék a kávészüneteket.

Ha el szeretnénk mélyedni a specialty kávék világában Bazsi és Réka arra esküszik, hogy tessék eljárni egy közeli frankó kávézóba és ott tessék szorgalmasan beszélgetni a baristákkal. Ez tud lenni a legjobb behívó ebbe az illatos, éber világba. Ők az aeropress-re, stopperre és konyhai mérlegre esküsznek az elején, mint alap fegyverzet. Első sorban mivel filter kávéval könnyebb jó élményekkel találkozni, az elején a kedvesebb, lágyabb ízek miatt. Illetve, mert aeropressre sokféle recept van és tényleg nem feltétel egy nagyon drága kávé mérleg, esetleg a legprofibb kézi őrlő, egy alapdarab is megteszi.

A gazdasági helyzetet ők is érzik, de bizakodóak, külföld fele terjeszkedésben is gondolkodnak, de ez még a jövő zenéje. 

Nagyszerű emberek, csodás termékekkel, amit nem mellesleg a webshopunkban is megtaláltok, így tessék bátran rájuk keresni! Hamarosan pedig jelentkezünk egy következő tettes társunkkal ebben a nem is annyira bűnös szenvedélyben. 

Kövess minket máshol is

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Gőzölgő ajánlatok, forró tudnivalók és exkluzív finomságok csak a kiválasztottaknak.