fbpx

GYIK

KOFFEINROASTERS GYIK

Mit jelent a kisüzemi kávépörkölés? A kézműves lenne a másik szó, amit használhatnánk, csak sajnos ez a szó már elvesztette korábbi lényegét és nem azt értjük alatta, amit jelenteni hivatott. A pörkölési profil a pörkölőmester saját “receptje” az általa megálmodott kávé előállítására, melyet számítógéppel vezérelt pörkölőgéppel érnek el a modern világban. Csakhogy minden évszakban, időjárástól függően, a napközben változó páratartalom mellett, és különböző nyersanyagok esetében eltérések adódnak. Ehhez szükséges a nagyfokú szakértelem és fokozott odafigyelés. Minden másodperc és hőfok eltérés, még egy ablakon bejutó szellő is befolyásolja a végeredményt. A kisüzemben a pörkölőmester ezt zsonglőrként vezérli, folyamatosan ellenőriz, szabad szemmel tökéletesen átlátja a kisebb mennyiségű kávészemeket miközben dolgozik vele. Észreveszi az idegen anyagokat, a hibás szemeket benne. Azonban, ami a legfontosabb, hogy néhány fős kisvállalkozásokról, családokról beszélhetünk, akik szívüket, lelküket teszik bele a munkájukba, rajonganak a kávéért, és ezáltal kerülhet igazán magas minőségű ital a csészénkbe.

Csak magyar pörkölők kávéi elérhetőek a webshopon? Nem kizárólag, hiszen a velünk régóta közös úton járó olasz barátainkkal megalkotott kávéink is helyet kaptak a szortimentben, amit a több, mint 500 üzleti partnerünk is fogyaszt nap, mint nap a Koffein Service szolgáltatásunk keretén belül bérelt készülékeinken.

A termék csomagolása gyűjthető szelektíven? Igen, a műanyag gyűjtőbe helyezhető.

 

VÁSÁRLÁS

Hol tudom megvásárolni a termékeket? A koffeinroasters.hu online felületen

Eszköz vásárlás esetén van garancia? Igen, a jogszabályban meghatározott időtartamra.

Eszközvásárlás esetén elérhető szerviz? A kávégépek esetében igen, a garancia ideje alatt.

 

RENDELÉS, SZÁLLÍTÁS

Rendeléshez szükséges regisztrálnom? Nem, regisztráció nélkül is lehet vásárolni.

Hogyan tudom nyomon követni a rendelésemet? E-mailben küldünk értesítést a várható szállítási időpontról, majd a szállítás napján a futárszolgálat fog értesíteni a várható szállítási időintervallumról.

Mennyi a szállítási díj? 1900 Ft

Milyen szállítási módok közül választhatok? GLS futárszolgálat

Külföldre történik kiszállítás? Sajnos nem.

Mennyi időn belül történik a kiszállítás rendelést követően? Kávék esetében 5 munkanapon belül, de általában a 14 óráig leadott rendelések másnapra megérkeznek. Készülékek esetében 10 munkanapon belül szállítunk.

Hogyan tudom megváltoztatni vagy lemondani a rendelésemet? A rendeles@koffeinservice.hu címre küldött e-mail segítségével.

Mi történik akkor, ha nem tudom átvenni a csomagomat? A futárszolgálat még kétszer kísérli meg a kézbesítést.

FIZETÉS

Milyen fizetési módok közül tudok választani? Bankkártyás és utánvétes fizetési lehetőség közül.