Pörkölők
A KoffeinRoasterst azért hoztuk létre, hogy olyan kisüzemi pörkölőket mutathassunk be nektek, akikkel kicsi az esély hogy máshol összefutnátok. Olyan magyar és nem magyar pörkölőket ismerhettek meg rajtunk keresztül, akikkel gondos válogatás eredményeképpen kezdtünk el dolgozni. Íme ők, tettestársaink egy talán nem is annyira bűnös szenvedélyben:
Koffein Roasters
Több év pörkölőpartnereinkkel közös munka után eljött az ideje, hogy az alapoktól kezünkbe vegyük a kávéink megalkotását. A zöldkávé kiválasztása egy nagyon izgalmas feladat a minták bekérésétől és a cupping folyamat meglepetéseitől kezdve az első kávészsákok megérkezéséig. Fogadjátok szeretettel az első fecskéket, amiket pörkölőmestereinkkel Gáborral és Ádámmal közösen az alapoktól álmodtunk meg nektek. Büszkeséggel tölt el minket a polcainkon sorakozva látni ezeket a csomagokat és visszaemlékezni az útra és az élményekre, amik ide vezettek.
AVX-Café
A szegedi AVX Café rendelkezik hazai kisüzemi partnereink közül a legkomolyabb pörkölőgéppel, ezért technikai hátterükre okkal lehetnek büszkék. Az országban egyedülállónak számító Loring S35 pörkölőgépből csakis kitűnő minőségű válogatott kávészemek kerülnek ki, melyek a forró levegőben édeskésre pörkölődnek, keserű ízhatás nélkül, így garantálva a felülmúlhatatlan kávéélményt. Sajnos minden kávéban időként előfordulhatnak idegen anyagok (kavics, fadarab, fém), ezek elkerülésére kavicsmentesítőt alkalmaznak, ami segít kiszűrni ezeket a nem kívánt utazókat a pörkölt kávéból, ezzel óvva a vásárlók eszközeit is.
Cracker Jack
Pécs városa az európai kultúra meghatározó szereplője, de a gasztronómiai térképre is felírta magát az utóbbi években. A három fiatalból álló Cracker Jack csapat elérkezettnek látta az időt, hogy a gombamód sokasodó specialty kávézók mellett egy helyi kávépörkölő is létesüljön, így indították útjára a magas sztenderdeknek is megfelelő kis üzemüket egy olyan közvetlen és természetes szellemiségben, ami magára a városra is jellemző. Azzal a céllal pörkölik kávéikat, hogy elérjék az adott kávéban rejlő maximális potenciált. A zöldkávét IKAWA mintapörkölő segítségével tesztelik. Az üzemben minden esetben stabil körülmények uralkodnak, hiszen a zöldkávét hűtőkamrában tárolják, kontrollált hőmérséklet és páratartalom mellett. A kis tételben pörkölt kávék kézzel történő leválogatása garantálja a legmagasabb minőséget, a hibás szemek eltávolítása segít a tökéletes íz megteremtésében. Minden pörkölést követően saját QC (quality control) protokoljuk szerint kóstolják az aznapi batcheket.
Impresso Micro Roastery
Alapítva 2017. A kávé tudomány, közösség és szenvedély – egyetlen csészébe zárva. Az alapítást megelőzően pörkölőmesterünk, Körmendi Gábor ideje jelentős részét Dániában töltötte, ahol az egyik legnagyobb szaktekintélytől, Morten Münchow-tól sajátíthatta el a pörkölés tudományát. Ezt egy átfogó, 12 hetes intenzív sensory képzés követte, ahol a kávé ízösszetevőinek pontos elemzését és értékelését sajátította el. Pörkölés során számára a legfontosabb a kávé területi- és fajtajellege mellett az édesség maximális kihangsúlyozása. A remek alapanyagokról pedig beszerzőnk, Gál Vivien gondoskodik, aki a nemzetközi kávés szervezetnél (SCA) oklevelet szerzett.
Maran Coffee
A Maran Coffee egy magyar specialty kávépörkölő, élén Losonczy Marcival, aki a világ arabica kávétermelésének legjavából válogat zöld kávét, amiket szakszerűen profilra pörköl a kávé fajtájától és termőhelyétől függően, hogy bemutassa az adott terroir és kávé legjellemzőbb ízjegyeit. Legfőbb küldetésük a hazai kávékultúra magasabb szintre emelése, amit oktatással, workshopokkal, cikkekkel és a tudásuk átadásával szeretnének elérni. Teljes körű támogatást nyújtanak a kávéik szakszerű elkészítéséhez, és energiát nem sajnálva teszik mindezt. A fiatal család által üzemeltetett vállalkozás ékszerdoboz kávézója Siófokon üzemel.
Mobstery
Magyarországon egyedülálló módon csak csajokként vágott bele Edina és Timi a kávé pörkölésbe, sok évnyi kávéhoz köthető tapasztalattal a hátuk mögött. A kávé hivatásukká vált, legfőbb céljuk, hogy specialty kávé alapanyagokból kihozzák a legtöbbet. Gondos odafigyeléssel minden nyers kávéból a saját termőterületére jellemző ízeket igyekeznek kihangsúlyozni.
Settegrammi
Olaszország fogalom, ha kávéról beszélünk, így olasz kávéinkat a Settegrammi pörkölőmestereinek gondjaira bíztuk. Guido és Enrico barátaink a kezdetektől kísérnek minket utunkon. A megbízhatóan kiváló minőség mellett, folyamatos újításaik, kávé iránti szenvedélyük hatására részesülhetünk első osztályú, és igényeinkre szabott kávékeverékekben.