fbpx
csokoládés drazsé

Kávé mellé vagy helyett: csokidrazsé

Ha csokoládéról vagy édességről van szó, a legtöbbünket nem kell meggyőzni, de ezen a téren is fontos, hogy tudatosak legyünk és a megfelelő minőséget válasszuk, tisztában legyünk azzal mit fogyasztunk.

Hogy miért ajánljuk a drazséinkat? Mert minőségi magyar alapanyagokból, hozzáértéssel, profizmussal készülnek itthon és persze mert ellenálhatatlanul finomak 🙂 

Szóval nézzetek körül az édességeink között: 

  • Ha ti is szerettek a kávé mellé egy kis édességet majszolni
  • Ha igazán különleges édességet kerestek ajándékba 
  • Ha olvasás mellett szerettek Ti is nassolni egy kicsit, és akkor már különlegeset
  • Vagy épp ha “csak” egyszerűen édesszájúak vagytok… 🙂 

A gyulai Cadeau Bonbon Manufaktúra 1998 óta készít kézműves bonbonokat a gyulai Kézműves Cukrászda falai között.Minden túlzás nélkül mondhatjuk, hogy isteni finom édességek kerülnek ki a kezeik közül!  ezért gondoltunk egyet és velük közösen megalkottuk a Koffeinroasters drazsékat, hogy Ti se maradjatak ki a jóból! 

Hogyan készül? 

cukrászmester munka közben

Mindhárom édességünk az úgynevezett drazsírozási eljáráson esik át. A különböző magvakból, aszalt vagy liofilizált gyümölcsökből, pörkölt szemes kávéból nagyon jól elropogtatható édességeket lehet készíteni drazsírozással. Az eljárás egy betonkeverőre emlékeztető gömb formájú drazsírozó üstben megy végbe, amely folyamatosan forgatja a bevonandó alapanyagot. A fokozatosan hozzá adagolt csokoládéból először vékony, majd egyre vastagabb burok képződik, majd kakaóporral vagy más természetes tapintást kölcsönző porokkal végződik a folyamat, de előfordul fényes felület is, amitől gyöngyszerű csillogása lesz a drazsénknak. 

A variációk tárháza végtelen, mi is alig tudtunk dönteni, amikor először kialakítottuk az édesség választékunkat, de végül három különböző finomság mellett tettük le a voksunkat. 

Nem csak a gyerekek kedvence: Tonkás tejcsokoládés törökmogyoró

törökmogyorós drazsé

A Gyulán működő Cadeau Bonbon Manufaktúrában a különleges fűszerek használata nem szokatlan, ilyen a tonkabab is. 

A Békés megyében termő kiváló minőségű törökmogyorót illatosra pirítják, majd magas 40 % kakaótartalmú belga tejcsokoládéba forgatják, amit a tonkabab különleges ízével fűszereznek, majd kitűnő minőségű kakaóporban forgatják meg. A végeredmény egy ínycsiklandó illatú, kakaó bevonatú csokoládé drazsé, a belsejében roppanó egész mogyorószemmel.

KÁVÉS ÍZÉLMÉNY, AMI ELVARÁZSOL – Kávépúderes tejcsokoládés mandula

A mandula azok számára lehet vonzó, akik szeretik a kávés édességeket, de nem önmagában, hanem csak ízesítésként, hiszen itt a púderfinomságúra őrölt kávéba hempergőzik a mandula a drazsírozás befejezésekor, amitől nagyon kellemes kávé íze lesz a ropogós, csokolásés manduláknak.

Ha kell egy kis extra lendület és kényeztetés – Étcsokoládés pacamara kávészem

A pacamara kávészem különlegessége, hogy a kávészem hatalmas méretű, igazi óriás, ami különösen alkalmassá teszi csokoládés drazsé készítésére. Közepesen pörkölve, fényes belga étcsokoládéba forgatva minden kávé és csokoládé rajongónak a kedvence lesz.

Azoknak ajánljuk,, akik a pörkölt kávét szeretik elropogtatni, egy kis étcsokival megbolondítva, a harmadik drazséváltozatunkat találták ki, hiszen ez pont az, aminek mondja magát, egy kis instant koffein akár útközben, akár munka közben.

kávés édesség

…és jöjjön a végére a NŐNAPI MEGLEPETÉS

Egy kis meglepetéssel szeretnénk kedveskedni Nektek: Március 8-án, Nőnapon minden hölgy vásárlónknak ajándékba küldünk egy meglepetés drazsét! <3 

Kövess minket máshol is

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Gőzölgő ajánlatok, forró tudnivalók és exkluzív finomságok csak a kiválasztottaknak.