fbpx

BEMUTATÓ: Impresso Micro Roastery

“A kávéval egyetlen dolgot tudunk csinálni, minél kevesebbet bántani.”

12 éve még egyedi kávégépeket újítottak fel, aztán egy óvatlan ajándék hatására minden megváltozott. Mára már az egyik legegyedibb kávépörkölőkhöz és szakértőkhöz van szerencsénk. Az Impresso Micro Roasteryvel beszélgettünk.

A pálfordulat

“Körülbelül 2 éve lehetett, hogy Gábor egy pörkölőt kapott ajándékba, ekkor vesztettük el őt véglegesen a specialty kávé világának. Persze sokáig futott még a szerviz is, de alig vártuk, hogy teljesen áttérjünk a pörkölésre. ” – mesél a kezdetekről Ónodi-Gál Vivien, aki acquisition assistant az Impressonál, amit magyarul kb beszerzőnek lehetne fordítani, de túl unalmasnak hangzana, és nem is igazán fedné le teljesen Vivi feladatkörét.

Az emlegetett Gábor alatt Körmendi Gábort kell érteni, tulajdonost és pörkölőmestert, aki a sorsdöntő ajándék után rögtön óriási elánnal vetette bele magát a szakma rejtelmeibe.

“Hogy gyúrtátok ki magatokat? “

Lelkesen és gyorsan!” – vágja rá Vivi azonnal. Persze ez közel sem kapkodást jelent, rengeteg hazai szakértőt és piaci szereplőt kerestek fel, hogy elkezdjék megalapozni szakmai tudásukat. Gábor még Dániába is eljutott, ugyanis Európában jellemzően északon találhatóak a kávézás minőségi gócpontjai, ugyanis ott fogy a legtöbb kávé és ott a legfejlettebb az új hullámos kávé kultúra is.

A Skandináv kávéminőség titka amúgy nem más, mint az, hogy nagyon jó minőségű vízzel rendelkeznek. 

“A legfontosabb a víz, az a kávé 98%-a.” – mondja Gábor, de a szám kimondása után azért odasandít Vivire, aki csak ennyit mond: 97,7.

Ezért is javasolt mindenkinek egy jó vízszűrő, ha kiváló kávét szeretne otthon készíteni. Ezt már a másik Gábortól tudjuk meg a beszélgetés közben, Hernyák Gábor Dánielt nemrég igazolta csapatához az Impresso, aki amellett, hogy az értékesítésben vállal szerepet, hétpróbás kávészakértő, többek között a bostoni világbajnokságon is megfordult.

“Nekem Angliában kezdődött minden, egy szállodában dolgoztam, ahol kerekperec megmondtam a pörkölőnknek, hogy nem ízlik a kávéja. Én akkor két cukorral ittam a kis cappucicnomat. Mielőtt kimentem, elvégeztem itthon egy barista képzést, ami a klasszikus kávézós vonalat képviselte, ezért a specialtyre nem voltam felkészülve.”

A történet úgy folytatódik, hogy a pörkölő türelmesen elmagyarázta Gábornak, hogy ez egy világos pörkölés, csinált neki egy filter kávét, ő pedig egyből beleszeretett és nem akarta elhinni, hogy nem tett bele semmi ízesítőt. Gábor története hasonló a másik Gáboréhoz, számtalan workshop, képzés és fáradhatatlan gyakorlás. Mióta hazatért már megfordult a Feketében, az Espresso Embassyben, talán furcsának is mondható döntéssel a Frei Cafénál, mielőtt most megállapodott volna az Impressonál.

Impresso – keressük az édes ízeket

Amikor arról kérdezzük őket, mi különbözteti meg az Impressot a többi magyar pörkölőtől, Gábor belekezd egy gondolatmenetbe:

“Általában ha valaki kávézik az édességet keresi, senki nem szereti ha keserű-savanyú, szeretnek valami ízjegyet érezni és felfedezni. Ebben pedig úgy gondolom, jó úton haladunk, legtöbbször sikerül kihozni a maximumot a kávéból és magunkból is. Persze ez csupán egy elfogult személyes vélemény.

“Tök jó ezt hallani, mert mi pont ezt szerettük volna!” – vág közbe lelkesen Vivi – “Vannak akik nagyon világosra, mondhatni majdnem már alulpörkölnek és vannak akik túl klasszikusra hozzák ki. Mi pont ezt lőttük be az elején Gáborral: testes, édes, szirupos kávékat szeretnénk.”

Elmesélik, hogy náluk pörkölőmester Gábor mindig azt mondja, hogy a pörkölésben az a fontos, hogy ne rontsuk el azt, amivel a zöld kávé rendelkezik. Minden kávénak van egy saját üteme, egy saját menete, nem szabad semmit ráerőltetni. Egy jó zöld kávéból nagyon sok mindent ki lehet hozni ami jó és nagyon sok mindent ami rossz, de a legtöbbet a pörköléssel lehet ártani egy kávénak, ha rosszul csináljuk.

“A kávéval egyetlen dolgot tudunk csinálni, minél kevesebbet bántani!” – kiáltja ki az örökérvényű igazságot szigorúan-viccesen Gábor.

Hogy jövünk mi a képbe

Viviennel már régóta ismerjük egymást, biztos elfogult lenne, ezért inkább az újonnan érkező Gábortól kérdeztük meg, hogy mit gondol a KoffeinRoastersről és az Impressoval való közös munkáról:

“Nyilván minél több platformon meg tudunk jelenni, az egy izgalmas dolog, ezért is örülünk a Roasters-szel való együttműködésnek. Ez egy nagyon jó irány és küldetés, az olasz mellett a magyar pörkölőket is felfuttatni, elérhetőbbé tenni, a magyar társadalom nagy része el van zárkózva a specialty kávé elől, ez talán egy generációs jelenség, berögződött, hogy egy kávénak keserűnek kell lenni. A specialty íze a világos pörkölés miatt újként hat, sokszor zárt ajtókat döngetünk, ezért minél több olyan cég és kezdeményezés van, ami a nyitottságot táplálja, az hasznos dolog.

Van igény rá hogy összefogás legyen, létezett is itthon az SCA-nek (Specialty Coffee Association) egy magyar szervezete, de sajnos már felbomlott. Pedig úgy fejlődünk ha barista és barista beszélget és ha a pörkölők tudást és tapasztalatot cserélnek.”

Ezután már Vivi mesél a jelenleg nálunk elérhető kávéikról:

“A Roasters kínálatába a signature kávéinkat delegáltuk. Kategóriában ketté bontanám őket, egyrészt van a Brazil Samba és Columbia Excelso, amik klasszikusabb ízvilágúak, mégis jólesően szokatlanok, a Samba kicsit világosabb, édesebb, az Excelso pedig egy kicsit gyümölcsösebb. Ezek azok a kávék amiket a régimódi ízlésű anyukádnak is nyugodt szívvel odaadhatsz, nevezhetnénk ‘kapudrognak’ is, talán ezzel érdemes kezdeni, egy óvatos első lépés lehet és ha szép lassan halad az ember, egyre jobban ráérezhet az extrább tételekre is.

A másik csoport pedig az etióp és Costa Rica-i kávéink, az Ethiopia Banko Gothigi és a Costa Rica San Francisco  ezek már vastagon a specialty vonalat képviselik, natural feldolgozású tételek, na nem azok az arcletépős specialtyk, inkább sziruposabb ízvilágúak, amik a legjobban illeszkednek az ars poeticankhoz.”

 

Az Impresso Micro Roastery jelenleg elérhető kínálatát az alábbi linken találhatjátok:

Impresso Micro Roastery

Kövess minket máshol is

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Gőzölgő ajánlatok, forró tudnivalók és exkluzív finomságok csak a kiválasztottaknak.